Hol tart magyarország?

Összegzés:

A mintegy 100 fős hallgatóság mellett közel három órán át tartó rendezvényt Dr. Andrássy Gábor országos elnök nyitotta meg. A rendezvényen szó volt -több más aktuálpolitikai esemény mellett – a termőföldről, az IMF tárgyalásokról, a választási regisztrációról, a magyar kultúra állapotáról, a “Nemzeti Könyvtár” tervezett kiadványairól és (kritikusan) a döntéshozók szűk köréről. Körmendy Zsuzsanna kifogásolta, hogy a programba írókat és irodalomtudósokat, könyvtárosokat és jeles tanárokat nem vontak be. Hol tart magyarország?
Felvetődött a legutóbbi két időközi választás – a dunaföldvári és a soproni – kedvező baloldali kimenetele, ami értékelhető mintegy, a kormánynak szóló figyelmeztetésként is. Megyeri Dávid szerint a szocialisták “akkora erővel készültek rá”, mintha rendszerváltásról lenne szó.
A “több vagy kevesebb Európát?” kérdésre Szabó Anna borúlátó választ adott. Véleménye szerint az EU vezetői még nem döntötték el, milyen Európát akarnak, ugyanakkor az Észak-déli törésvonalak és az ún. magországok és a peremállamok ellentétei változatlanok.
Szóba került a magyar kormány által szorgalmazott közép-európai összefogás, s annak kapcsán tizennégy miniszterelnök, “a kohézió barátai” legutóbbi pozsonyi tanácskozása. A résztvevőknek a program zárásaként lehetőségük volt kérdéseket feltenni.

W.-Nemessuri Zoltán alelnök

0